Félelmekről

Nem csak a mindennapokban, hanem a kezelések során is számtalanszor találkozom a szorongás jelenségével. A szorongás előfordulhat egy helyzetben, a félelemérzet megnyilvánulhat egyes tárgyak, állatok közelében is, sőt olykor egy-egy ember is kiválthat ilyen hatást.

Te hogy vagy ezekkel? Találkoztál már olyan emberrel, aki az első pillanattól kezdve taszított, és emlékeztetett valakire, de nem tudtad, honnan jön ez az érzés? Vagy, hogy miért félsz egy póktól (csak, hogy az egyik leggyakoribbat említsem meg), amikor még sosem voltál a közelükben? Vagy a bezártságtól?

Az biztos, hogy ma, ahogy rohanunk, ide-oda, és a tökéletességet igyekezzük hajszolni, a stressz szintén kockázati tényező. Ehhez pedig hozzájárulunk mi magunk is, hiszen olykor olyan véleményekre hallgatunk, olyanokkal azonosulunk, amik talán nem is egyeznek igazi értékrendünkkel.

Az elmúlt évek tapasztalatai viszont sokszor azt is mutatják, hogy ezen félelmek akár korábbról is származhatnak, melyeket szintén érdemes, és fel is lehet oldani.

Persze ehhez elsősorban Te magad kellesz, és hogy szembenézz azzal, ami Benned van. Szeretnél végre megkönnyebbülni és oldottabban élni, és továbblépni?

Neked van félelmed, szorongsz bármiért? Beszéljünk Rólad.

Olvasd el a Mese.Habbal. oldalamon található történetem, mely éppen ezt a témát érinti.