Metafizika
METAFIZIKA
A görög meta és phüszika szavakból: ami a fizika után következik.
A kifejezés az arisztotelészi munkák poszthumusz rendszerezése nyomán azon műveket jelölte, amelyek a fizika után következtek.
A metafizikai írások célja úgymond a valóság természetének általános érvényű leírása, amely mint első filozófia egyetemes tudományként lehetséges. Ez a képlet alapozza meg a szubsztancia központi szerepét a metafizika történetében.
A középkor folyamán a filozófia teológiától való függetlenedésében játszott döntő szerepet, melynek során – noha hosszasan a skolasztika fogalomrendszerén belül maradva, az evilági lét autonómiája mellett érveket kidolgozva –, mintegy a modern tudomány egyfajta filozófiai legitimációját előkészítve, megteremtette feltételeit az ontológia, az ismeretelmélet, s így számos részdiszciplína kiválásának.
(Forrás: https://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/filoz/metafizika.htm)
A metafizika a feladatát két alapvető kérdés kutatásában jelöli meg:
- Mi az, ami létezik? Mi a létező?
- Mi a dolgok valódi természete?
E két kérdés föltevését az a két, igen korán megfogalmazott filozófiai felismerés tette szükségessé, melyek szerint:
1.) nem minden létezik (a szó valódi értelmében), ami az érzékszerveink számára megjelenik, illetve nem minden létező jelenik meg az érzékszerveink számára;
2.) A dolgok valódi természete nem jelenik meg a „felszínükön”, a gondolkodásnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ezekhez eljusson (amennyiben ez egyáltalán lehetséges).
A mindennapi életben az idő az egyik legvalóságosabb és ugyanakkor az egyik legrejtélyesebb dolog.
Az idő felfoghatatlanságának ezt a problémáját Hippói Szent Ágoston a következőképp fogalmazta meg:
Mi is az idő? Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom.
(Szent Ágoston: Vallomások XI. könyv)
Hippói Szent Ágoston, az időt mint szubjektív, belső öntudat által meghatározott dologként írja le.
A Vallomások című művében kifejtett tanítása szerint, amennyiben az időt mint valami objektíven adottat szemléljük, úgy tűnhet, mintha elkülönült időpontokra esne szét: a múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen pedig a jövő átfordulása a múltba. Azt, hogy mégis tudunk az idő létezéséről, azzal magyarázza, hogy az ember képes elméjében képek formájában raktározni azokat a futó benyomásokat, amelyekre szert tesz élete folyamán.
A képek megjelenítése jellemzi a három dimenziót:
- jelen a múltról: emlékezés
- jelen a jelenről: szemlélet
- jelen a jövőről: várakozás
Ezek szerint sem jövő, sem múlt nincs, csupán csak a jelen, amit a lelkünkben mérünk. Ezt az álláspontot, miszerint csak jelen van, nevezzük prezentizmusnak.
Szent Ágoston egyik leghíresebb elemzése az idő problémájával kapcsolatos.
Erről a Vallomások (Confessiones) XI. könyvében olvashatunk. Ebben nemcsak a tudatnak az időtapasztalatot konstituáló tevékenységét (memória) tárja fel, hanem az embernek, mint időbeli lénynek a létállapotáról alapvetően, mint az örök igazsággal kapcsolatban állóról elmélkedik.
Ezen a ponton elfordult az addigi időelemzésektől, figyelmét a belső időtudat dimenziója fele irányította. Amennyiben az időt, mint valamilyen objektíven adottat szemléljük, kitűnik, hogy elkülönülő időpontokra esik szét. Ez azért van, mert a múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen pedig nem más, mint egy parányi pont a múltnak a jövőbe való fordulása. Ebből látható, mondta Ágoston, hogy az időt nem illeti meg a lét fogalma.
Az, hogy mégis tapasztaljuk az időt, tudomásunk van róla, rendelkezünk az idő mértékével, azért lehetséges, mert az emberi elme rendelkezik azzal a képességgel, hogy azokat a nyomokat, amelyeket a futó érzéki benyomások hátrahagytak, mint képeket megőrizze, és ezzel időtartamot kölcsönözzön nekik.
Így időről, csak, mint jelen a múltról, jelen a jelenről és jelen a jövőről beszélhetünk.
Ez a három idődimenzió pedig kizárólag az ember lelkében található meg, azaz lélekben mérjük az időt.
Az emlékezés: jelen a múltról, a szemlélet: jelen a jelenről, a várakozás: jelen a jövőről.
Az idő problémájának kulcsa tehát az emlékezet megjelenítő tevékenységében és elvárásainkban van.
Augustine Confessiones
